Mikor lesz Magyarországon 10 autónként 1 töltő? Mikor lesz Magyarországon 10 autónként 1 töltő?

Mikor lesz Magyarországon 10 autónként 1 töltő?

2019-02-05

Állandó téma az elektromos autósoknál a hazai töltőállomások helyzete. Mivel már több, mint 10 ezer villanyautó lepi el Magyarország útjait, a hálózatnak is fel kell kötnie a gatyáját. Természetesen a töltők számában is növekedő tendenciát látunk, kérdés, hogy tud-e úgy növekedni, mint az autók száma. 

Ez azért is kardinális kérdés, mert a rendelkezésre álló állomások sem mindig használhatóak. Ráadásul a töltők száma sem érte el azt, amit korábban előírtak. Valamint az egyik legnagyobb töltőállomásnak volt az a beígért terve, hogy 80 kilométerenként biztosít lehetőséget töltésre az országban, de sajnos ez sem valósult meg. Jelenleg nagyjából minden 20. elektromos autóra jut egy töltő az országban. Ez az olyan élmezőnyben lévő országban, mint Norvégia körülbelül 5:1, vagyis 5 autónként van egy töltőhely.

2018-ban duplázódott a villanyautók száma Magyarországon, az infrastruktúra viszont csak 2/3-dal emelkedett (jelenleg nagyjából 500 darab). Pedig alsó hangon legalább ugyanolyan ütemű fejlődésre van szükség, hiszen az e-mobility térnyerése hazánkban is egyre nagyobb. Ha nem is olyan lendületben, ahogy eredetileg tervezték, de fejlődik a töltőinfrastruktúra. Például Szegeden is megjelentek töltők, pedig a hálózat kiépítése leginkább Budapestre és Dunántúlra összpontosul. Így legalább a hibrid autósok egy része is le tud jutni a Balatonra a fővárosból (és vissza) úgy, hogy végig környezetkímélő módban tudnak közlekedni.

Természetesen az internet segítségével lehetőség van arra, hogy különböző oldalakon értesüljünk arról, hogy hol tudunk tölteni világszerte. Persze nem mindegy, hogy milyen töltőnk van. Egyes oldalak térképe azt is jelzi, hogy milyen jellegű állomások vannak különböző területeken. A villámtöltők nagy teljesítményűek (minimum 40 kW-osak). Ezek nagyrészt egyenáramúak (AC) CHAdeMO vagy CCS csatlakozóval rendelkeznek, egy része pedig 43 kW-os váltóáramú (DC) Type 2 csatlakozóval. Ezek segítségével akár negyedóra alatt is magas töltöttséget tudunk elérni, ezért hívják utazást segítő töltőknek ezeket. A célállomás töltők viszont kis teljesítménnyel bírnak, Magyarországon leginkább 22 kW-os egyenáramúak.

Hamarosan valószínűleg egyre többen választják majd az otthoni töltést (már akik megtehetik), hiszen várható, hogy a közeljövőben fizetős lesz a töltés az országban. Ha viszont sokan otthon fognak tölteni, akkor nem lesz az probléma, hogy lassabb ütemben fejlődik a töltőinfrastruktúra, mint az elektromos autóeladás.

Forrás: elektromos-autozas.hu

Laca1984
2020-10-17
Érdekes kérdés, majd ha Újpesten a közel háromezer lakásra lesz 300 biztonságosan használható töltőhely, amelyek egyenként minden csatlakozótipust tudnak fogadni, akkor várható az elektromos autó elterjedése.

A holtankoljak.hu, Magyarország független, átfogó benzin-, gázolaj-, LPG-, prémium üzemanyag ár-összehasonlító és töltőállomás kereső oldala.
A holtankoljak.hu 2007 óta működik.

Miért legyél Te is regisztrált tag?

  1. Rögzítheted az általad tapasztalt árakat, melyről azonnal tájékoztatjuk az üzemeltetőt
  2. Értékelheted a kutakat, a szolgáltatásaikat, az üzemanyag minőségét
  3. Írj tapasztalatot, véleményt a kutakról
  4. Összeállíthatod kedvenc töltőállomásaid listáját és belépéskor azonnal látod az aktuális áraikat
  5. Árváltozási hírlevél
Regisztrálok
holtankoljak.hu
holtankoljak.hu