Folyamatos az olajár zuhanása Folyamatos az olajár zuhanása

Folyamatos az olajár zuhanása

2020-11-03

2 hét alatt a WTI és a Brent árfolyama is közel 15%-al csökkent, ilyen alacsony szinten már nem volt 5 hónapja az árfolyam. Ezzel a WTI árfolyama már csak 34 dollár, míg a Brent 36 dollár körül mozog hordónként. 

A járvány okozta korlátozások negatívan hatnak az olajár alakulására, hiszen a kijárási korlátozások bevezetésével folyamatosan csökken az üzemanyagok iránti kereslet. Sajnos úgy tűnik, hogy a járvány és hatásai még jó néhány hónapig velünk lesznek, ez nem ad bizakodásra okot az olajipari elemzőknek. Minél később normalizálódik a pandémia helyzet, az olajkereslet is annál később kezd majd normalizálódni. Vannak már most olyan olajtársaságok, akik tankhajókat bérelnek, hogy ebben tárolják a felgyülemlő felesleges gázolajat. 

Az elmúlt hetekben a kínálati oldal is nem várt módon emelkedett, hiszen Líbia visszatért az olajkitermelésbe, extra kínálati mennyiség jelent meg a piacon. Emellett Irak kitermelése is nőtt, így annak ellenére, hogy több OPEC ország csökkenti a kitermelését, az új események hatására a kínálati oldal növekszik. 

Negatívumnak számít az is, hogy az amerikai olajkészletek nagyobb mértékben nőttek, mint ahogy arra számítani lehetett. 4,3 milió hordóval nőtt a készletállomány a várt 1,23 millió hordó helyett. Ennek leginkább az az oka, hogy folyamatosan új olajkutak lépnek be a termelésbe. November 3-án Amerika választ: vagyis a napokban információnk lesz arról, hogy új elnök kerül az USA élére, vagy Donald Trump kormányoz tovább. A bizonytalan választási kimenetel folyamatosan hatással van az olaj árfolyamára. 

Szerencsére vannak pozitív hatások is, csak ezek mértéke még alacsony ahhoz, hogy egyensúlyba billentse az olajpiac kereslet és kínálati oldalát. November végén tárgyalnak az OPEC országok a kitermelési olajmennyiségek alakításáról, ezzel talán billenteni tudnak a kínálati oldalon. Szerencsére Ázsia gazdasági aktivitása folyamatosan emelkedik, ami növeli az olaj iránti keresletet. Sajnos ez az élénkülés nem tud akkora mértékű lenni, hogy kiegyenlítse az igényeket a kitermelési számokkal, hiszen jelenleg 2,5 millió hordóval magasabb a napi kitermelési szint, mint amekkora a kereslet.  

A holtankoljak.hu, Magyarország független, átfogó benzin-, gázolaj-, LPG-, prémium üzemanyag ár-összehasonlító és töltőállomás kereső oldala.
A holtankoljak.hu 2007 óta működik.

Miért legyél Te is regisztrált tag?

  1. Rögzítheted az általad tapasztalt árakat, melyről azonnal tájékoztatjuk az üzemeltetőt
  2. Értékelheted a kutakat, a szolgáltatásaikat, az üzemanyag minőségét
  3. Írj tapasztalatot, véleményt a kutakról
  4. Összeállíthatod kedvenc töltőállomásaid listáját és belépéskor azonnal látod az aktuális áraikat
  5. Árváltozási hírlevél
Regisztrálok
Felhasználói műveletek