Helyzetjelentés az árbefagyasztás bejelentését követő 2. napon Helyzetjelentés az árbefagyasztás bejelentését követő 2. napon

Helyzetjelentés az árbefagyasztás bejelentését követő 2. napon

2021-11-13

A péntek hajnalban megjelent Közlöny alapján sajnos nem lettünk okosabbak. Az intézkedés részletei annyiban kerültek kiegészítésre, miszerint a hagyományos 95-ös benzin és hagyományos gázolaj eladási ára került befagyasztásra, a prémium termékek esetében - amelynek biotartalma alacsonyabb a normál forgalomban lévő benzin és gázolajhoz képest - lehetőség van a magasabb áron történő értékesítésre. Így vélhetően hétfőtől 479,9 forintos árakat fogunk látni a kutak többségén, emellett az ár táblákon magasabb áron jelenhetnek meg a prémium termékek. Az LPG esetében nem történt ár korlátozó intézkedés. Az eddigi visszajelzések alapján van arra esély, hogy lesznek olyan töltőállomások, akik a maximum ártól eltérnek majd lefelé. A diszkont kutak, melyek személyzet nélkül működnek, áraikat néhány forinttal alacsonyabban tudják majd tartani a többiekhez képest.

 

A helyzet rendkívül bizonytalan, hiszen csak azt tudjuk, hogy a kiskereskedelmi ár kerül befagyasztásra. Felmerül a kérdés, hogy ki lesz a tényleges költség viselője ennek a körülbelül 30 forintos árcsökkentésnek. A kormányinfón elhangzott, hogy jövedéki adó változás nem lesz, illetve kompenzációra sem lehet számítani. Az üzemanyag nagykereskedelmi cégek egyelőre nem nyilatkoznak arról, hogy a nagykereskedelmi ár miként fog változni. Nyilván 3 lehetőség van: a nagykereskedelmi árak befagyasztása, csökkentése vagy növelése. Mivel a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy az olaj ára folyamatosan emelkedik, így az is előfordulhat, hogy a nagykereskedő kénytelen árat emelni a Brent olaj árának emelkedése miatt. Az árat meghatározó másik jelentős tényező a forint dollárhoz mért árfolyama. Na ezzel most nagyon nem állunk jól, hiszen néhány nap alatt közel 10 forintot gyengült a forint a dollárral szemben. Tény, hogy az olaj ára jelenleg csökken, de várhatóan ez csak átmeneti állapot. Ha tovább emelkedik a nagykereskedelmi ár, akkor a körülbelül 30 forintos teher magasabbra emelkedhet, és a kutak egészséges, üzemszerű működése még komolyabb veszélybe kerülhet. Természetesen nem mehetünk el a csökkentés lehetősége mellett sem, ami a nagykereskedői, illetve finomítói árrésből lenne adható.  

 

A piaci szereplők jelenleg keresik a lehetséges megoldásokat arra, hogy hogyan tudnak 3 hónapon keresztül úgy gazdálkodni, hogy ne veszteséget termeljenek. Az egyetlen megoldás: a jelenlegi költségek csökkentése. Sok töltőállomás csökkent a nyitvatartási időn, ezáltal némileg csökkenthetőek a rezsi költségek. Viszont ez a lépés azt is eredményezi, hogy a kutak csökkentik a dolgozói létszámot is, ami elbocsájtásokat eredményezhet. Ahol ezekkel a megoldásokkal sem kivitelezhető a veszteség nélküli üzemelés, ott felmerül a kút bezárásának lehetősége is. Ne felejtsük el, hogy ez emelkedő árak a kutakat is érintik, többek már most háromszor magasabb gázárat fizetnek, mint év elején, januártól nőnek a bérköltségek is, ami tovább növeli a terheket.

 

A pénteki tapasztalatok alapján a tankolók várnak hétfőig, várják az alacsonyabb árakat, ami az eladások csökkenéséből látszik. Mivel kútbezárások is megtörténhetnek, így többen újra pánik vásárlásba kezdenek, attól tartva, hogy ellátási problémákat eredményez a kialakult helyzet. Jellemzően vidéken, ahol 10-20 km-ként találunk csak töltőállomást felmerül a kérdés, hogy a kapott árelőny megmarad-e, hiszen kutak bezárásával akár nagyobb távolságot kell megtennünk annak érdekében, hogy tankolni tudjunk.

 

Feszült figyelemmel várja a piac a következő hetet, melynek fejleményeiről mi is folyamatosan adunk tájékoztatást.

A holtankoljak.hu, Magyarország független, átfogó benzin-, gázolaj-, LPG-, prémium üzemanyag ár-összehasonlító és töltőállomás kereső oldala.
A holtankoljak.hu 2007 óta működik.

Miért legyél Te is regisztrált tag?

  1. Rögzítheted az általad tapasztalt árakat, melyről azonnal tájékoztatjuk az üzemeltetőt
  2. Értékelheted a kutakat, a szolgáltatásaikat, az üzemanyag minőségét
  3. Írj tapasztalatot, véleményt a kutakról
  4. Összeállíthatod kedvenc töltőállomásaid listáját és belépéskor azonnal látod az aktuális áraikat
  5. Árváltozási hírlevél
Regisztrálok
Felhasználói műveletek