Újfajta árakba futhatunk a hazai kutakon Újfajta árakba futhatunk a hazai kutakon

Újfajta árakba futhatunk a hazai kutakon

2021-09-08

Szeptember végétől minden üzemanyagkútnál fel kell tüntetni azt, hogy az adott üzemanyag fajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. A kiszámítás alapja egy fiktív autó fogyasztása, illetve a NAV által megadott üzemanyag árak alkalmazásával történik.

Az innovációért és technológiáért felelős miniszter Magyar Közlönyben megjelent rendelete tartalmazza a fajlagos üzemanyag-költségek kötelező összehasonlítását.

Azt, hogy 100 kilométernyi út megtétele a különböző üzemanyagokkal mennyibe kerül, legalább a kútoszlopoknál vagy az üzemanyagtöltő állomást kiszolgáló kereskedelmi egység területén kell feltüntetni. Az átlagos fogyasztást minden negyedév végén frissíteni kell, tehát az nem követi az üzemanyagok árainak gyakori változásait. Minden negyedév végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által, a honlapján közzétett fogyasztási norma szerinti - üzemanyag költségelszámolással kapcsolatosan alkalmazandó - üzemanyagárakat kell figyelembe venni.

A 100 kilométerre jutó üzemanyag költség kiszámítása úgy történik, hogy a fajlagos fogyasztást kell megszorozni az adott üzemanyag egységárával. A fajlagos fogyasztást is közli a rendelet, ez a következő:

– autógáz (LPG) esetén: 8,10 l/100 km;

– benzin esetén: 6,33 l/100 km;

– dízelgázolaj esetén: 5,06 l/100 km;

– elektromos áram esetén: 17,13 kWh/100 km.

Ezeket az értékeket kell megszorozni a NAV által közölt üzemanyag árakkal, amely úgy értelmezhető, hogy a havonta közölt árakat kell negyedévre átlagolni. Az azonos márkanév alatt értékesítő benzinkutaknál az elektromos áram ára a megelőző negyedévben, a hálózat egészében alkalmazott legalacsonyabb árak átlagolásával is meghatározható. 

A rendelet szeptember 30-án lép életve. 

forrás: napi.hu

A holtankoljak.hu, Magyarország független, átfogó benzin-, gázolaj-, LPG-, prémium üzemanyag ár-összehasonlító és töltőállomás kereső oldala.
A holtankoljak.hu 2007 óta működik.

Miért legyél Te is regisztrált tag?

  1. Rögzítheted az általad tapasztalt árakat, melyről azonnal tájékoztatjuk az üzemeltetőt
  2. Értékelheted a kutakat, a szolgáltatásaikat, az üzemanyag minőségét
  3. Írj tapasztalatot, véleményt a kutakról
  4. Összeállíthatod kedvenc töltőállomásaid listáját és belépéskor azonnal látod az aktuális áraikat
  5. Árváltozási hírlevél
Regisztrálok
holtankoljak.hu
holtankoljak.hu